Az otthonápolásról tabuk nélkül

Életbevágó feladat

A sokáig tartó fekvésből számtalan egészségügyi probléma adódik. Anna már kétszer esett át tüdőgyulladáson. Számtalan helyen alakult ki felfekvése, jelenleg pedig a hátán szorul kezelésre a bőre (irritált, vörös és hámló a bőr).

 

Az állandó fekvés és a mozgás hiánya miatt folyamatos has- és gyomorpanaszai alakultak ki.

 

Emiatt aztán a mindennapos torna mellett 15-20 percre muszáj kiültetnünk az ágy szélére, hogy erősödjenek a hát és nyakizmai is, és így is csökkentsük a fekvéssel töltött időt. Mivel egyedül erre teljesen képtelen, és a felülésben sem tud közreműködni, ehhez a feladathoz ketten kellünk.

 

Az alábbi videón megnézheted, hogy lehet egy együttműködő beteget kiültetni az ágy szélére.

 


 

Ha a beteg nem tud együttműködni, vagy magatehetetlen, akkor ketten célszerű megpróbálkozni a kiültetéssel. Ilyenkor egy ember a válla alatt átnyúlva emeli, míg a másik a lábánál segít.

 

Fontos, hogy a beteg úgy legyen kiültetve, hogy a talpa határozottan érintse a padlót!

 

Ha sikerül pár percig ültetni, célszerű elvégezni a napi száj-és fogápolást, illetve ilyenkor mindenképpen kapjon enni-és inni is!

Üdvözlünk a Egészségblogon! Belépés Regisztráció Tovább a Házipatikára!